Barion Pixel

 

Adatvédelem

13/A. § (1) A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti az igénybe vevő azonosításához szükséges és elégséges azonosító adatokat.

(2) A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos olyan személyes adatokat, amelyek a díj meghatározása és a számlázás céljából elengedhetetlenek, így különösen a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat.

(3) A szolgáltató – a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően – a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

(4) A szolgáltató a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely, a (3) bekezdésben meghatározottaktól eltérő célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kezelhet.

(5) Az igénybe vevőnek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy a (4) bekezdés szerinti adatkezelést megtilthassa.

(6) A (4) bekezdésben meghatározott adatok nem kapcsolhatók össze az igénybe vevő azonosító adataival és az igénybe vevő hozzájárulása nélkül nem adhatók át harmadik személy számára.

(7) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott célokból kezelt adatokat törölni kell a szerződés létrejöttének elmaradását, a szerződés megszűnését, valamint a számlázást követően. A (4) bekezdésben meghatározott célból kezelt adatokat törölni kell, ha az adatkezelési cél megszűnt, vagy az igénybe vevő így rendelkezik. A számvitelről szóló törvény vagy más törvény eltérő rendelkezése hiányában az adattörlést haladéktalanul el kell végezni.

(8) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása nem tehető függővé az igénybe vevőnek valamely (1)-(3) bekezdésében nem említett célból történő adatkezeléshez való hozzájárulásától, amennyiben az adott szolgáltatás más szolgáltatótól nem vehető igénybe.

(9) A külön törvényben meghatározott tájékoztatáson kívül a szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az igénybe vevő az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból mely adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok kezelését is.

Az elektronikus hirdetésre vonatkozó különös szabályok

14. § (1) E törvény alkalmazásában elektronikus hirdetés bármely információs társadalommal összefüggő szolgáltatás vagy – a beszédcélú telefonhívás kivételével -elektronikus hírközlés útján közölt:

a) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 3. §-ának d) pontja szerinti reklám, vagy

b) társadalmi cél megvalósításához kapcsolódó, reklámnak nem minősülő tájékoztatás.

(2) Elektronikus hirdetésnek minősül az olyan közlés is, amelynek célja kizárólag a Grt. 6. §-ának (1) bekezdésben előírt hozzájárulás kérése.

(3) Önmagában nem minősül elektronikus hirdetésnek

a) vállalkozás, egyéb szervezet vagy személy tevékenységéhez közvetlen hozzáférést lehetővé tevő információ közlése, különösen a domain név vagy az elektronikus levelezési cím,

b) vállalkozás, szervezet vagy személy árujára vagy arculatára vonatkozó, a vállalkozástól, szervezettől vagy személytől független közlés, különösen abban az esetben, ha a közlés anyagi ellenszolgáltatás nélkül történik.

(4) E törvény alkalmazásában

a) Elektronikus hirdető: akinek érdekében az elektronikus hirdetést közzéteszik, illetve aki a saját érdekében az elektronikus hirdetés közzétételét megrendeli;

b) Elektronikus hirdetési szolgáltató: aki önálló gazdasági tevékenysége körében az elektronikus hirdetést elkészíti, létrehozza, illetve ezzel összefüggésben egyéb szolgáltatást nyújt;

c) Elektronikus hirdetés közzétevője: aki az elektronikus hirdetés közzétételére alkalmas eszközökkel rendelkezik és ezek segítségével az elektronikus hirdetést megismerhetővé teszi;

d) Elektronikus hirdetés közzététele: az elektronikus hirdetés megismerhetővé tétele, akár nagyobb nyilvánosság, akár egyedi címzett számára.

(5) A Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott elektronikus hirdetésre és a (2) bekezdés szerinti közlésekre.

(6) A Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezések megsértéséért az elektronikus hirdető, az elektronikus hirdetési szolgáltató és az elektronikus hirdetés közzétevője egyaránt felel. Az ilyen jogsértéssel okozott kárért az elektronikus hirdető, az elektronikus hirdetési szolgáltató és az elektronikus hirdetés közzétevője egyetemlegesen felel.

14/A. § (1) Az elektronikus hirdetéshez kapcsolódóan egyértelmű tájékoztatást kell adni:

a) az elektronikus hirdetés e jellegéről, amint az hozzáférhetővé válik az igénybe vevő számára;

b) az elektronikus hirdető, illetve elektronikus hirdetés elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű egyéni kommunikációs eszköz útján történő küldése esetén a valós feladó személyéről, amint az hozzáférhetővé válik az igénybe vevő számára;

c) az eladásösztönző ajánlat – így különösen az árengedmény, ráadás, illetve ajándék – ilyen jellegéről, igénybevételének feltételeiről;

d) az eladásösztönző vetélkedő vagy nyereményjáték ilyen jellegéről, az abban való részvétel feltételeiről.

(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott esetben az ajánlott előny igénybevétele, illetve a játékban való részvétel feltételeit könnyen hozzáférhetővé kell tenni.

(3) Az (1) bekezdés a) és b) pontjának megsértéséért az elektronikus hirdető, az elektronikus hirdetési szolgáltató és az elektronikus hirdetés közzétevője egyaránt felel. Az (1) bekezdés c) és d) pontjának és (2) bekezdésének megsértéséért az elektronikus hirdető felel.

14/B. § (1) Az elektronikus hirdető vagy az elektronikus hirdetés közzétevőjének beazonosítása céljából a közvetítő szolgáltató a Nemzeti Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: a Hatóság) megkeresésére köteles a Hatóság rendelkezésére bocsátani a következő adatokat, ha azok a közvetítő szolgáltató rendelkezésére állnak:

a) a Hatóság által megjelölt elektronikus hirdetés küldőjének vagy közzétevőjének elektronikus hírközlési azonosítóját, és

b) a nyilvántartásában az elektronikus hírközlési azonosítóhoz tartozóként meghatározott igénybe vevő nevét és lakcímét.

(2) A Hatóság az átadott adatokat az elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás jogerős lezárását követő 60. napig, illetve a döntés bírósági felülvizsgálata esetén a bírósági felülvizsgálat jogerős lezárásáig jogosult kezelni, kizárólag az elektronikus hirdető vagy az elektronikus hirdetés közzétevőjének beazonosítása céljából.

(3) Ha a közvetítő szolgáltató nem tesz eleget az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségének, az elektronikus hirdetővel, az elektronikus hirdetési szolgáltatóval és az elektronikus hirdetés közzétevőjével együtt felel a Grt. 6. §-ában meghatározott kötelezettségek megsértéséért. Az ilyen jogsértéssel okozott kárért a közvetítő szolgáltató az elektronikus hirdetővel, az elektronikus hirdetési szolgáltatóval és az elektronikus hirdetés közzétevőjével egyetemlegesen felel.

14/C. § (1) A szabályozott szakmát információs társadalmi szolgáltatás nyújtása útján gyakorló személy mint elektronikus hirdető érdekében végzett elektronikus hirdetési tevékenységre vonatkozóan a szabályozott szakma gyakorlására irányadó szabályok, így különösen a szakmai érdekképviseleti szervek, kamarák által a saját tagjaikra vonatkozóan megállapított magatartási szabályok – az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések sérelme nélkül – szigorúbb, illetve részletesebb követelményeket határozhatnak meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott, a szabályozott szakma gyakorlására irányadó további szabályok különösen a szakma függetlenségének, méltóságának, tiszteletének, valamint a szakmai szolgáltatást igénybe vevő és a szakmát gyakorló más személyekkel szemben tanúsított magatartás tisztességességének biztosítására, a szakmai titoktartás védelmére alkothatók.

Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó különös fogyasztóvédelmi szabályok

15. § (1) Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is nyújtó közüzemi, pénzügyi és nyugdíjpénztári, illetve biztosítási tevékenységet folytató vállalkozás elektronikus úton is köteles a bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására, valamint az igénybe vevők tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vállalkozás – amennyiben szolgáltatásait az igénybe vevők számára kizárólag elektronikus úton nyújtja -, továbbá a kizárólag információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenységet végző vállalkozás jogosult az ügyfélszolgálatot kizárólag elektronikus úton működtetni. Üzemzavar esetén az ügyfélszolgálat telefonos elérhetőségét biztosítani kell.

(3)

Magatartási kódexek

15/A. § (1) Az állam – az információs társadalommal kapcsolatos tevékenységet ellátó szervezetek függetlenségének tiszteletben tartásával – ösztönzi az önszabályozást, így különösen

a) magatartási kódexek kidolgozását,

b) a magatartási kódexek elektronikus úton, magyar nyelven és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás részes államaiban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező igénybe vevők és más érdekeltek számára a részes államok hivatalos nyelvein is történő hozzáférhetővé tételét, valamint

c) az elektronikus úton történő alternatív vitarendezési eljárások működését.

(2) Az állam ösztönzi továbbá, hogy az információs társadalommal kapcsolatos tevékenységet ellátó szervezetek az informatikáért felelős miniszterrel – amennyiben a szolgáltatás az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás bármely részes államába is irányul, az Európai Bizottsággal is – együttműködve az érdekeltek számára tájékoztatást adhassanak a magatartási kódexeikről, azok alkalmazásának tapasztalatairól, az elektronikus kereskedelemre gyakorolt hatásairól.

Vegyes és záró rendelkezések

16. § (1) E törvény – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(2) E törvényt kell alkalmazni a hatálybalépését követően nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra azzal, hogy a szolgáltatók e törvény hatálybalépését követő 90 napon belül kötelesek biztosítani, hogy információs társadalommal összefüggő szolgáltatásaik megfeleljenek e törvény előírásainak.

(3) E törvény 1. §-ának (2) bekezdése, 2. §-ának i) pontja, 3/A. §-a, 14/C. §-a, 15/A. §-ának (2) bekezdése az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(4) Ha törvény iratnak vagy okiratnak a megőrzését, illetve eredeti példány megőrzését írja elő, a megőrzési kötelezettség a digitális archiválásról szóló külön jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elektronikus úton is teljesíthető.

(5)-(14)

16/A. § (1) A 6. §-ban és a 15. §-ban foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) szabályai szerint.

(2) A 4. §-ban, az 5. §-ban és a 14/A. §-ban foglalt rendelkezések megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott hatóság jogosult. Az eljáró hatóság az Fttv.-ben meghatározott szabályok szerint jár el.

(3) Az (1), illetve a (2) bekezdésben említett rendelkezések az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

(4) A 14/B. §-ban és a Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezéseket megsértő elektronikus hirdetések esetén a Hatóság jár el.

16/B. § (1) A Hatóságnak a 14/B. §-ban, illetve a Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezések megsértése miatti eljárására (a továbbiakban: kéretlen elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt (a továbbiakban: Ket.) kell alkalmazni.

(2) Az elsőfokú szerv a Hatóság Hivatala. Az elsőfokú határozat ellen a Hatóság Tanácsának elnökéhez lehet fellebbezni.

16/C. § (1) A Hatóság kéretlen elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárása kérelemre vagy hivatalból indul. Ha az igények önálló érvényesítése a sérelmet szenvedett fogyasztók számára tekintettel nem lenne célravezető, az eljárás megindítására a fogyasztói érdekképviseletet ellátó közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek is jogosultak.

(2) A Hatóság eljárását ügyfélként az általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében, a 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkét átültető jogszabályi rendelkezések megsértésére hivatkozással kezdeményezhetik azok az Európai Gazdasági Térség bármely államának joga alapján létrejött, feljogosított egységek is, amelyek a 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepelnek.

(3) A kérelmet a Hatóság által rendszeresített űrlapon kell benyújtani.

(4) A Hatóság kéretlen elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárása a jogsértő elektronikus hirdetés közzétételét követő egy éven túl nem indítható meg.

(5) Az igazságügyért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztató jelleggel közli a (2) bekezdésben említett közösségi jogi rendelkezéseket átültető jogszabályi rendelkezéseket.

16/D. § (1) A Hatóság a 14/B. §-ban, illetve a Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezések megsértése esetén

a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,

b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását,

c) a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett hatósági szerződést köthet azzal az ügyféllel, aki vállalja, hogy felhagy a jogsértő magatartással és magatartását a hatósági szerződésben meghatározott módon hozza összhangba a 14/B. §, illetve a Grt. 6. §-a rendelkezéseivel,

d) felhívhatja a 2. § la) pont szerinti közvetítő szolgáltató figyelmét arra, hogy az elektronikus hirdető, az elektronikus hirdetési szolgáltató vagy az elektronikus hirdetés közzétevője a közvetítő szolgáltató által nyújtott előfizetői vagy hálózati szolgáltatást jogszabálysértő elektronikus hirdetés küldésére használja,

e) ötvenezer forinttól ötszázezer forintig terjedő összegű elektronikus kereskedelmi bírságot szabhat ki.

(2) Az elektronikus kereskedelmi bírság összegét az eset összes körülményeire – így különösen az igénybe vevők, illetve az elektronikus hirdetés címzettjei érdekei sérelmének körére, súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt jellegére – tekintettel kell meghatározni. A bírság többszörös jogsértés esetén ismételten is kiszabható.

(3) Az elektronikus kereskedelmi bírságot a Hatóság számlájára kell megfizetni. A jogerősen kiszabott és be nem fizetett bírságot adók módjára és azokkal egy sorban kell behajtani.

(4) A Hatóság az ügydöntő határozat meghozataláig terjedő időtartamra végzésében azonnali hatállyal megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, illetve elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, ha erre – az érdekeltek jogi vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt – halaszthatatlanul szükség van. E döntését a Hatóság soron kívül hozza meg.

(5) A Hatóság az elektronikus hirdetőt, az elektronikus hirdetési szolgáltatót, valamint az elektronikus hirdetés közzétevőjét határidő kitűzésével a 14/B. §-ban, illetve a Grt. 6. §-ában meghatározott rendelkezések teljesítésének hitelt érdemlő módon való igazolására hívhatja fel.

16/E. § (1) A Hatóság a 14/B. §-ban vagy a Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezések megsértése tárgyában hozott jogerős határozatát – az igénybe vevő, illetve az elektronikus hirdetés címzettje személyes adatainak törlése vagy olvashatatlanná tétele mellett – honlapján közzéteszi, ha

a) határozatában kétszázezer forint vagy azt meghaladó összegű bírságot szabott ki,

b) a határozat meghozatalára a jogsértő magatartás ismételt tanúsítása miatt került sor,

c) a jogsértő állapot megszüntetését elrendelő, illetve a jogsértő magatartás további folytatását megtiltó határozatát a 16/C. § (2) bekezdése vagy a 16/F. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti eljárása keretében hozta.

(2) A Hatóság – amennyiben azt a 16/C. § (2) bekezdése szerinti eljárása keretében hozta – a honlapján közzéteszi a 16/D. § (4) bekezdése szerinti végzését.

(3) A közzétett döntésről a Hatóság tájékoztathatja a nemzeti hírügynökséget.

(4) A közzétett dokumentumnak a Ket. 80. §-ának (2) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmaznia kell:

a) a közzététel e törvény szerinti jogcímét,

b) a megállapított tényállást,

c) a határozat, illetve a végzés rendelkező részét a jogorvoslat lehetőségéről szóló tájékoztatás kivételével, valamint

d) a határozattal szembeni bírósági felülvizsgálat, felügyeleti eljárás vagy ügyészi óvás tényét és – amennyiben rendelkezésre áll – azok eredményét.

(5) A Hatóság a 16/D. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti hatósági szerződésről közleményt tesz közzé a honlapján. A közleménynek tartalmaznia kell:

a) a Hatóság megnevezését,

b) a jogsértő szolgáltató nevét és székhelyét,

c) az ügy számát és tárgyát,

d) a közérdek védelmében történő megállapodáskötés tényét,

e) a kötelezettségvállalás tartalmát közérthetően összefoglalva, valamint

f) az arra vonatkozó figyelemfelhívást, hogy a hatósági szerződés a Hatóságnál megtekinthető.

16/F. § (1) A 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását a 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

a) 5., 6. és 10. cikkét átültető tagállami jogszabályokba ütköző Európai Közösségen belüli jogsértések tekintetében – az Fttv.-ben meghatározottak szerint – a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal,

b) 7. cikkét átültető tagállami jogszabályokba ütköző Európai Közösségen belüli jogsértések tekintetében a Hatóság,

c) 11. cikkét átültető tagállami jogszabályokba ütköző Európai Közösségen belüli jogsértések tekintetében a fogyasztóvédelmi hatóság

látja el.

(2) A kölcsönös jogsegély során az (1) bekezdés szerinti hatóságok a – 2008/282/EK bizottsági határozattal módosított – 2007/76/EK bizottsági határozatnak megfelelően járnak el.

(3) Az igazságügyért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztató jelleggel közli az (1) bekezdésben említett közösségi jogi rendelkezéseket átültető jogszabályi rendelkezéseket.

17. § (1) Az informatikáért felelős miniszter köteles

a) tájékoztatni az Európai Bizottságot arról, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi kérdéseiről szóló 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikk (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott szerződések közül melyek nem köthetők meg érvényesen elektronikus úton (a továbbiakban: kivételek),

b) ötévenként jelentést tenni az Európai Bizottságnak a kivételek alkalmazásáról, és abban megindokolni, hogy miért tartja a Magyar Köztársaság szükségesnek bírósági, hatósági vagy egyéb közhatalmat gyakorló személyek jogszabályban előírt kötelező közreműködésével kötött szerződésekre a kivétel fenntartását.

(2) Felhatalmazást kap az informatikáért felelős miniszter, hogy az érintett miniszterekkel egyetértésben – a kormányzati informatika vonatkozásában a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel együttesen – rendeletben szabályozza

a)

b) a digitális archiválás szabályait,

c)

(3)

18. § (1) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól;

b) az Európai Parlament és a Tanács 98/27/EK irányelve (1998. május 19.) a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról [a 16/C. § (2) bekezdés, a 16/D. § (4) bekezdés és a 16/E. § (1) és (2) bekezdés, a Hatóság eljárásában];

c) az Európai Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve (2002. július 12.) a személyes adatoknak az elektronikus hírközlési ágazatban történő feldolgozásáról és magánjellegének védelméről, 13. cikk 1. és 2. bekezdése.

(2) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg a Hatóság feladatkörében és eljárásában:

a) az Európai Parlament és a Tanács 2006/2004/EK rendelete (2004. október 27.) a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről, 4. cikk (1) és (6) bekezdés [a 16/D. § (1) bek., illetve a 16/E. § és 16/F. § (1) bek.];

b) a Bizottság 2007/76/EK határozata (2006. december 22.) a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kölcsönös jogsegély vonatkozásában való végrehajtásáról [a 16/F. § (2) bek.];

c) a Bizottság 2008/282/EK határozata (2008. március 17.) a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kölcsönös jogsegély vonatkozásában való végrehajtásáról szóló 2007/76/EK határozat módosításáról [a 16/F. § (2) bek.].

Vélemény, hozzászólás?